„1939. augusztus 11-én született Balatonfűzfőn. Rendszeres zenei tanulmányait 1953-ban kezdte a Gulyás György vezette békéstarhosi Állami Zeneművészeti Szakközépiskolában és Zenei Gimnáziumban, ahol zeneszerzés tanára Pongrácz Zoltán volt. 10-11 éves kora óta komponál, de első alkotó korszakát 1953 – 1957 közé sorolhatjuk. Az ekkor keletkezett jobbára szóló és kamaraművek a kor magyarországi stílusjegyeit hordozzák, a folklórizmust és neoklasszicizmust, de az átlagosnál több kromatikával. Két darab kíván megemlítést, már terjedelménél fogva is: a Séta meseországban c. egyfelvonásos balett (zongoraszvitből utólag hangszerelve) és a Medáliák zongoraciklus, melyben a dodekafónia használatával is próbálkozik. Ezek azonban már Budapesten születtek, ahová 1954-ben, a békéstarhosi intézmény megszüntetése után került, s tanára Szelényi István lett. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában és Zenei Gimnáziumban 1957-ben kitűnő eredménnyel érettségizett, és felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára, Farkas Ferenc osztályába.

1958-tól 1968-ig számíthatjuk második alkotói periódusát, mely főleg a dodekafónia szabadabb – kötöttebb technikájához kapcsolódik (némi kivétellel a vokális műveket illetően), de változatlanul kíséri a folklorista és a neoklasszicista indíttatás is. 1962-ben kitüntetéses zeneszerzői és zeneelmélet tanári diplomát szerzett, és egy évig a szegedi Állami Zeneművészeti Szakiskolában tanított zeneszerzést, zeneelméletet és egyéb tárgyakat, majd 1963-tól 1966-ig a Magyar Rádió kamarazene szerkesztőjeként dolgozott.

1967-ben UNESCO ösztöndíjjal fél évig Párizsban tartózkodott, ahol a gazdag modernzenei rendezvényeken kívül a Conservatoire-ben André Jolivet óráit látogatta. A korszak jelentősebb kompozíciói: Vonóstrió, Papírszeletek dalciklus Radnóti Miklós verseire (ezzel szerepelt első ízben a párizsi Tribune Intenationale des Compositeurs elnevezésű rádiós seregszemlén), Fúvósötös, Kiáltások dalciklus József Attila verseire, I. vonósnégyes, Variációk zongorára, Pezzo concertato No.1. brácsára és zenekarra, Trapéz és korlát kantáta Pilinszky János verseire, Pezzo sinfonico No.1. zenekarra. A két „Pezzo”-t Ferencsik János mutatta be 1966-ban, ill. 1968-ban.

A párizsi tanulmányút hatásai csak az 1969-ben kezdődő és 1978-ig tartó harmadik alkotóidőszakban jelentkeztek. Már a Trapéz és korlátban eltávolodott a szeriális technikától, sőt a korábbi Variációkban is megjelent a clusterek és az aleatória korlátozott használata, de most érdeklődése két irányba fordult. Elsőként a dodekafónia továbbfejlesztésének lehetőségeit kutatta egyfajta szigorúbb konstruktivizmust hozva létre (gyakran a matematika kombinatorikus, permutációs elveit alkalmazva), másodikként az aleatoria szélesebb körű érvényesítése, mely túl lép a tizenkétfokú hangszeren, és mikrointervallumokkal, meghatározatlan hangmagasságú effektusokkal, zörejekkel már-már az elektronikus zene hangtartománya felé közelít. (Elektronikus és computer zenét azonban nem komponált.) Az elsőre a legjobb példák: Sorozat, Malom kamaraegyüttesre, II.vonósnégyes, Pezzo sinfonico No.2. zenekarra, a másodikra: Improvizációk I.-II.-III. citerára, csőrfuvolákra (furulyákra) és vonóstrióra, preparált zongorára és vonószenekarra. A kettő időnként együttesen is jelentkezik, pl. a Tükör című darabban citerára és cimbalomra, s másokban. Az említett hangszerek jelzik, hogy a folklór iránti vonzalma nem változott, sőt versenyművet is komponált magyar népi citerára és zenekarra: Pezzo contertato No.2. címen. A neoklasszicista érdeklődés ezekben az években elhalványult, mikor is a szerző 1967-től 1979-ig szabadúszó zeneszerzőként tevékenykedett. 1979-ben meghívást kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol kezdetben hangszerelést, majd hamarosan zeneszerzést tanít.

Bozay Attila citerázik

Legújabb alkotóperiódusa ekkor kezdődött. Több, mint egy évtizedig foglalkozott Vörösmarty Csongor és Tünde c. színjátékának megzenésítése problémáival, megoldáshoz azonban akkori stílusa alkalmatlannak bizonyult. (Korábban több operakísérlete fulladt kudarcba.) Kimerítve azonban a konstruktivizmus és az aleatoria számára elfogadható lehetőségeit, új utat keresett, mely vissza- és előrelépés egyaránt. Fokozatosan jutott el egy kilenc- majd tízhangos modusrendszerig, mely a bartóki 1:2 modell nyolcfokúságának továbbfejlesztése, és lehetővé teszi a legősibb (pentatónia), a klasszikus (harmóniák, melodikus moll, modulációk), a romantikus (korlátozott kromatika, harmóniavilág) az impresszionista (egészhangúság) és a XX. századi (akusztikus skála, clusterek, aleatoria) stílusok ötvözését. A folklórizmus mellett ismét szerepet kap a neoklasszicizmus, sőt a neobarokk is, gyakorlatilag minden, ami a szerzőt a múltban, jelenben, s talán a jövőben is érdekli. Azóta ezzel a technikával dolgozik egyre következetesebben. Az opera után, melyet Mihály András mutatott be 1985-ben 24 egyneműkart (Vörösmarty, Petőfi, Arany, Vajda János költeményeire) 4 szonátát, kétversenyművet (kürtre, ill. fuvolára) dalciklusokat (Fodor András, Kormos István verseire) komponált. Évek óta készül a Pezzo sinfonico No.3., s ebben a modus-rendszer a polimodusrendszer felé tendál (a zenekar mellett jelentős szerepet kap a baritonszóló, mely Berzsényi Fohászkodás c. versét és a kórus, mely a Magyar Hiszekegy szövegét intonálja Bozay Attila dallamával).

Bozay Attila átveszi a Kossuth-díjat

A korábban említett Tribune Internationale-on kívül művei számos nemzetközi fesztiválon hangzottak el. A fontosabbak: Varsói Ősz, Zágrábi Biennále, a Modern Zene Nemzetközi Társasága (ISCM) londoni, brüsszeli, grenoble-i fesztiválja, németországi, Egyesült Államokbeli, angol, kanadai, svájci, olasz, görög, oroszországi, stb. fesztiválok. Citera, ill. csőrfuvola játékosként Európa szinte valamennyi országában és Kanadában fellépett. Előbbi hangszerével, verseny-művével játszott a Magyar Rádió, a brnoi, a lipcsei rádió zenekarával, valamint a genfi Suisse Romande-al. Több külföldi megrendelést kapott, így a Tételpár c. oboa-zongoradarabját Heinz Holliger svájci oboaművész-zeneszerző számára, Variációk c. szimfonikus művét portugál megrendelésre, az Improvizációk II.-t kanadai megrendelésre írta. 1979 óta a magyar zenei életben is jelentős szerepet játszik. Elnökségi tagja volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének, alapító és egy ideig elnökségi tagja a Magyar Zeneművészeti Társaságnak, elnöke a Békéstarhosi Baráti Körnek, alapításakor a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, alelnöke, majd 1992 óta elnöke a Magyar Zenei Kamarának. 1990-től 1993-ig a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt. A Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja.

Kitüntetései: Erkel díj (1968, 1979), Érdemes művész (1984), Bartók-Pásztory díj (1988), Kossuth díj (1990), Magyar Művészetért díj (1992).

A fentieken túl írt alkalmi kompozíciókat pedagógiai célzattal, vagy mozgalmi jellegűeket (MDF dala és fanfárja), valamint egyházi népénekeket a Magyar Vallás Közössége számára, melynek alapelveivel gyermekkora óta érlelődő világnézete találkozott.” Bozay Attila 1995.

Az életrajzban nem szereplő, haláláig elkészült művei: III. vonósnégyes (1997), Kodály Zoltán emlékére írt négy-négy vegyeskar Balassi Bálint, illetve Gyöngyösi István verseire (1997), Az öt utolsó szín című három felvonásos opera Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján(1999).